Autós - motoros iskola a VMG--ben

SZMK képe

Dopita Judit (7.a) SZMK-s szülőtársunk felvetésére és hathatós segítségével, Igazgató úr támogatásával a VMG diákjai számára a VMG-ben kihelyezett autós-motoros képzés indulna.
Megegyezés született, hogy a VMG-vezetése biztosít a KRESZ-oktatáshoz tantermet, illetve az autós-motoros iskola azt, hogy a gyakorlati órák tanulmányi időn kívül legyenek. Ilyen módon szükségtelen a jövőben tanítási időt érintő tanfolyamokra járni, illetve ilyet Igazgató úr nem támogat.
Egyéb kedvezmények mellett fontos tudni, hogy a jelentkezők számától függően indítanak újabb és újabb tanfolyamokat, valamint a motorvezetés gyakorlati oktatásához motorkerékpárt (a gépkocsit is, természetesen) az autós-motoros iskola biztosítja. (Így az előrelátóan megszerezett motorvezetői vizsga birtokában kevésbé kell attól tartanunk, hogy gyermekünk a haveroktól elkunyerált motoron szerez "gyakorlatot". Jobb ma egy jogsi, mint holnap egy oxy(ologia) - bocsi.

Az autós-motoros iskola - előzetesen is mindenkinek elküldött - tájékoztatóját a VMG-SZMK képviselői átvizsgálták, az ő, és más szülők jelzései hatására kiegészítéseket kértek, s az eredmény a csatolmányban olvasható.

Az autós-motoros iskola vezetője számára keresi a lehetőséget az SZMK, hogy a Diákhét zárónapján, március 19-én rövid tájékoztatást tarthasson, melyről plakátokon értesítjük a diákságot.
A regisztrációban/jelentkezésben a VMG-SZMK honlap "kapcsolatfelvétel" menüpontján keresztül is segítséget kapsz. Az autós-motoros iskola tájékoztatóján már jelentkezni is lehet, tehát jó előre jó előre megbeszélni otthon az igényeket/lehetőségeket. Kb. 10 tanuló jelentkezése esetén indulna 1-1 tanfolyam, de az autós-motoros iskola is kellően rugalmas.

Az eredeti SZMK-közlemény:
http://szmk.vmg.sulinet.hu/?q=node/68

[Lippai Mihály]

CsatolmányMéret
VMG-SZMK_jogositvanyszerzes-20100312.pdf39.41 KB
Kategóriák: