Luca napi vásár hagyománya a VMG-ben

Kemenes Ilona képe

Az iskolában Jenes tanár úr (most Jenes Soma jár a 7.b-be) viseli szívén a hagyományőrzés szent ügyét. Csángó táncházat visz, ami minden második csütörtök este fogadja a táncoslábú nebulókat. A tánc mellett énekelnek, mondókákat tanulnak, népmesékkel ismerkednek.

Ezen kívül eddig minden évben Luca napján, dec.13-án, kis vásárt szervezett az aulában, ahol mindenféle külsős árusok standot állítottak fel és árulták a portékájukat, a gyerekek pedig a szünetekben költhették a pénzüket.

A tavalyi év során az Iskolavezetés és az SZMK közös megbeszélésein gyakran felmerült, hogy az egyre szorító gazdasági helyzet milyen problémákat hoz elő az iskolában: pl a gyerekek szekrényei tropák, a mellékhelységek fizikai állapota tragikus, az épület sűrgős ablakfelújításra szorul, kéne a diákságnak egy rendes klubhelyiség ...stb, stb és szinte semmire nincs pénz.

A szülők átérezték a nehézségeket, és arra jutottak, hogy a hagyományőrzést, a közösségépítést és a forrásgyűjtést összekapcsolva az SZMK szervezésében rendeznek egy Luca napi vásárt. Tehát tavaly Luca napján a kis bazársort felváltotta a gyermekek, tanárok, szülő együttes vidám forgataga, az aulából piactér lett, ahol karácsonyi hangulatban minden osztály árulta a saját portékáját. Regisztrációs pult üzemelt, ahol mindenki regisztráltatta magát, bejelentvén, hogy mely osztály tagja, szülője, vendégeként vesz részt a bulin.
Biztonsági okokból a tényleges pénzforgalmat kiküszöbölendő Luca pénzt nyomtattunk 50, 100, 200, 500, 1000 Ft-os címletekben, s ezt a pénztárban árultuk (1:1) váltási arányban. Így valódi bankjegy az egész rendezvény alatt csak a pénztárban volt, s a Luca pénz forgott a piactéren.

A közelgő Karácsony jegyében az árusok - azaz a diákok - többnyire ajándékvásárlásra alkalmas termékeket készítettek, de volt rengeteg süti, szendvics, tea, kávé... minden jó, ami fokozta a vásározók jó hangulatát.

A vásárfiákból származó bevételt növelte a szülők által aukcióra bocsájtott értékes vagy érdekes tárgyak eladásából származó összeg is. Aki nem tárgyat ajánlott fel, vehetett adománylevelet is, ami szintén hozzájárult a forrásgyűjtés sikeréhez.

A hangulatot fokozandó az osztályok versengtek egymással a következő kategóriákban:

- a legtöbbet áruló osztály
- a legtöbb Luca pénzt vásárló osztály
- a legnagyobb létszámot kiállító osztály (gyerek+szülők+vendég)

Sokféle díjat lehetett nyerni, pl osztály-palacsinta-party vagy reggeli az iskolavezetéssel az ebédlőben (az első órában)...stb.

A vásárt Molnár Botond tanár úr vezette rock együttes koncertje zárta.

A befolyt bevételt pedig a diákklub kialakítására fordítottuk. Tettük ezt azért, mert - mi szülők - úgy gondoltuk, hogy hasznos ha gyermekeink itt az iskola falain belül tanítás után nekik tetsző környezetben lehetnek, ugyanis addig garantáltan jó helyen vannak.

PS by attty:
- Az osztályhonlapon, a szülői részlegben található az SZMK felhívása.
Annak jobb megértéséhez kértem ezt a leírást.
- Hogy mi lehet az idén, azt hétfőn próbálja körvonalazni
a "nagy" VMG-SZMK.
- Az idén szóba került, hogy ne legyenek külsős árusok (több pénz maradjon egymás portékáira).

Kategóriák: